2017 Nyári Éjszakai horgászverseny: Malév-Dabas H.E. horgásztava

Egyesületünk első alkalommal szervezett éjszakai versenyt, ami 2017.07.29-én a Malév-Dabas Horgász Egyesület taván lett megrendezve.
Az egyesületi tagok ajánlásával került kiválasztásra a helyszín ami egy 23 hektáros gyönyörű környezetben található rendezett sóderbányató.
A versenyre 24 sporttárs jelentkezett, ebből 4 gyermek és 19 felnőtt, így csak ezt a két kategória indult.
A tervezettek szerint délután fél hatra volt kiírva a gyülekező, ami a szervezőket szállító gépjármű meghibásodása miatt későbbre tolódott. Az eligazításon egyeztetve az indulókkal fél órával későbbi kezdettel indult a megmérettetést, így elegendő idő állt rendelkezésre a horgászhelyek elfoglalására és az előkészületre. 
A verseny este fél nyolckor hangjelzésre  kezdődött. Az indulók két bottal, botonként egy-egy horoggal úszós vagy fenekező módszerrel horgászhattak. A legtöbb versenyző a fenekezős módszerben bízott, de a kitűnő szélcsendes időben az úszós botok és a rakós bot is előkerült. Több horgász intenzív etetéssel kezdte az első órát, de napnyugtáig csak kevés hal került a szákba. Az éjszaka pompás időjárás mellett telt, és látszólag a versenyzők jól érezzék magukat. Horgászat alatt jól megfigyelhető volt a csillagfényes égbolt, és a parton a szentjánosbogarak varázslatos fénye is. Sajnos az éjszaka nagy részében szerény mennyiség került a haltartókba, de volt olyan horgász is aki néhány óra alatt megtalálta a megfelelő távolságot és  nagyobb mennyiségű halat sikerült zsákmányolnia. Partközeli horgászat nem sikerült túl jól, keszegfélét alig fogtak a versenyzők, így rakósbottal és spiccbottal nem lehetett befolyásolni a végeredményt. Pirkadatkor még minden horgászok végső erőfeszítéssel próbálták telefogni a szákokat több-kevesebb eredménnyel. A verseny reggel öt óráig tartott.
A verseny után a halak mérlegelését követően az ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadás következett.

Gyermek kategória:    
1. helyezett: Kovács Ádám Attila 5,88Kg
2. helyezett: Szabó András 0,07Kg
3. helyezett: Bandzi Levente 0,07Kg
Felnőtt kategória:    
1. helyezett: Lutor Tamás 21,91Kg
2. helyezett: Bandzi László 17,25Kg
3. helyezett: Auerbach László 9,17Kg

A helyezést elért versenyzők az Egyesülettől serleget, érmet és oklevelet kaptak elismerésül, ami mellé értékes ajándékok társultak.

Az első éjszakai horgászverseny jó hangulatban telt, az összfogás sajnos alacsony volt 62,41 kilógramm.
Köszönet a versenyen segítséget nyújtó szervezőknek. 
Mindenkinek köszönjük a részvételt és az éber helytállást! GRATULÁLUNK!!  
 

 

A válogató második fordulójának eredménye: Fogott mennyiség: Pontszám:
1. helyezett Lutor Tamás 21,91Kg 10 pont
2. helyezett Bandzi László 17,25Kg 9 pont
3. helyezett Auerbach László 9,17Kg 8 pont
4. helyezett Szabó Bence 2,06Kg 7 pont
5. helyezett Pozsár Attila 1,88Kg 6 pont
6. helyezett Szklenár Ferenc 1,69Kg 5 pont
7. helyezett Szirota József 1,35Kg 4 pont
8. helyezett Andrási Gyula 0,62Kg 3 pont
9. helyezett Kovács Attila 0,46Kg 2 pont
- - -

 

 

2017 Nyári Éjszakai horgászverseny:
Malév-Dabas H.E. horgásztava
 
 
 

Kérdése van?


Telefon: 06/1-362-1080


webshop@horgaszdinasztia.hu

 

Partnereink