2017 Őszi egyesületi horgászverseny: Bázis Horgásztó

A 2017. évi őszi egyesületi vesenyünknek, ahogy tavaly ősszel is, a Bázis Horgásztó biztosította a helyszínt. A verseny 2017 szeptember 17.-én lett megtartva négy gyermek és huszonegy felnőtt nevezése mellett. Az alacsony számú női jelentkezők tekintetében külön női kategória nem indult, a hölgyek és férfiak együttesen a felnőtt kategóriát képviselték.
A helyszínen reggel hat órától kezdődött a gyülekező, ahol szakadó eső fogadott mindenkit. Kellemes beszélgetésekkel és hasznos eszmecserével várakozott minden versenyző, míg meg nem érkezett mindenki.
Az eligazitás és a sorsolás után megkezdődött a horgászhelyek elfoglalása és a felkészülés. A mostoha idő ellenére türelmetlenül várta mindenki a megmérettetést.  
A versenykiírás szerint hét óra ötven perckor kűrt szóra megkezdődött az alapozó etetés, és tíz percel később a verseny is. A felnőtt horgászok két bottal, botonként egy-egy szakáll nélküli horoggal, gyermekek egy bottal és egy szakáll nélküli horoggal horgászhattak.
A hely sajátossága volt, hogy csak csúszós szerelék volt megengedett. 
A verseny alatt, kisebb megszakitásokkal ugyan, de az égi áldás csapadék formájában nehezítette a sporttársak horgászatát, és többnyire a fenekezős módszerek kerültek előtérbe.
Már a verseny első felében termetes pontyok és számos kárász került a haltartókba.
A megmérettetés ideje alatt finom bográcsétel készült az Egyesület sátra alatt, ahol Krempa Nikoletta és Kiss Teréz tehetségének köszönhetően a környéket finom illat borította be. Az öt órás verseny érdekessége volt, hogy a horgászok elmondása szerint partközelből és távolabbról egyaránt lehetet zsákmányhoz jutni, és számos dévért fogtak a versenyzők, ami jelentősen befolyásolta a végeredményt.
Délután egy órakor befejeződött a verseny és mérlegelést követően egy finom üstben készült sertéspörköltel kedveskedtek a verseny szakácsai Krempa Nikoletta és Kiss Teréz.
Az ebéd elfogyasztása után követketett az ünnepélyes eredményhírdetés és díjátadás.

Gyermek kategória:    
1. helyezett  Bandzi Levente 4,10Kg
2. helyezett Szabó András 0,84Kg
3. helyezett Miron Máté 0,00Kg
Felnőtt kategória:    
1. helyezett Bandzi László 36,10Kg
2. helyezett Lutor Tamás 34,76Kg
3. helyezett Ruzicska György 31,60Kg

A helyezést elért versenyzők serleget, érmet, oklevelet és értékes ajándékokat vehettek át a verseny szervezőjétől, Andrási Gyulától és a vezetőségtől. A versenyen minden indulónak kijár az elismerés, mert az esős idő ellenére komoly összfogást értek el, 213,96 kilógrammot, ami az eddigi versenyekhez képest a legeredményessebb volt. GRATULÁLUNK!!
Köszönet a verseny szervezőjének, és a verseny szervezésében, lebonyolításában segítséget nyújtóknak.

Az idei évben tragikus baleset érte a Bázis tó tulajdonosát Zsiga bácsit, így a versenyt követően Andrási Gyula és az egyesület vezetője a tó partján található kegyhejen koszorút helyeztek el a szervezetünk nevében.
Isten nyugosztalja, szívünkben örökké élni fog! 

 

A válogató harmadik fordulójának eredménye: Fogott mennyiség: Pontszám:
1. helyezett Bandzi László 36,10Kg 10 pont
2. helyezett Lutor Tamás 34,76Kg 9 pont
3. helyezett Ruzicska György 31,60Kg 8 pont
4. helyezett Nádudvari Attila 23,40Kg 7 pont
5. helyezett Papp Emil 22,78Kg 6 pont
6. helyezett Kis Vendel 18,13Kg 5 pont
7. helyezett Szirota József 15,63Kg 4 pont
8. helyezett Mercz Imréné 14,92Kg 3 pont
9. helyezett Szabó István 5,58Kg 2 pont
10. helyezett Szijj Dávid 2,80Kg 1 pont

 

 

2017 Őszi egyesületi horgászverseny:
Bázis Horgásztó

 

Kérdése van?


Telefon: 06/1-362-1080


webshop@horgaszdinasztia.hu

 

Partnereink